Ezt emelte ki Talabér Márta megyei alelnök azon a fórumon, ahol a Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás (TISZK) és a gazdálkodó szervezetek képviselői találkoztak Várpalotán, a Faller Jenő iskolában.
Biztosan sokan emlékeznek a Hír Tv nem mindennapi felvételére. 2008. október 31-én késő délelőtt Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára éppen végeztek a nemzeti panteon 301-es parcellájához történt kiruccanásukkal.
Már kifelé indultak, amikor a székely kapun át egy család érkezett a temetőbe. A házaspár három apró gyermekkel a 298-as parcella felé tartott, s ugyanazon a kis úton haladt, amelyen Gyurcsányék. Szembetalálkoztak.
Az új esztendő beköszönte menetrend szerint együtt jár az árak, különösen a szolgáltatások árainak emelkedésével, ezért senki sem lepődött meg azon, hogy 2010. január 1-től a Veszprémben szolgáltató Balaton Volán helyi járatainak viteldíjai is emelkedtek. Nem is ez a tény, sokkal inkább a tavaly megvásárolt jegyek sorsa miatt kereste fel egy ügyfél a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület fogyasztóvédelmi tanácsadóját a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címen.
Végrehajtási jog iránti kérelmet jegyzett be a Balaton Airport Kft. javára a sármelléki és a zalavári önkormányzat tulajdonában lévő repülőtéri ingatlanra a földhivatal,írta szombati számában a Zalai Hírlap.
Bayer Zsolt Vona Gáborhoz címzett múlt heti levelében még azt említette, hogy hiába várta Pörzse Sándor telefonját a róla elmondott gyalázkodó szavak miatt, de ahogy az a Jobbik tiszavasvári lakossági fórumán kiderült, az egykori munkatárs ezt utólag bepótolta.
A főiskolás válogatott hálóőrét, Szabó Tamást igazolta le a Balatonfüredi KSE férfi kézilabda csapata. A Veszprém megyei gárda kapusa, Szabó Imre továbbra is sérült, ezért vált szükségessé a fiatal portás szerződtetése.
Bayer Zsolt nyílt levelében magyarázatot kér Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől, hogy ha annyira nem ért egyet a Fidesz politikájával, akkor 2002-ben miért csatlakozott Orbán Viktor polgári köréhez, Morvai Krisztináról szólva pedig elmondja: nem érti, hogy az EP-képviselő mióta ilyen kényes a metélt farkincákra. (Stop, március 1.)
Vona Gábor valószínűleg azért csatlakozott, mert még bízott a polgári pártban, bízott az ígéretekben. Ahogy akkor még nagyon sokan így voltunk ezzel!
- Hirdetés -
Hihetetlen zsákolások, elképesztő csapatjáték, és fantasztikus trükkök szemtanúi lehetünk a veszprémi Arénában március 24-én hiszen a világhírű amerikai kosárlabda show, a Harlem Globetrotters érkezik hazánkba.
Mészáros Zoltán minden bizonnyal Veszprém egyik legsikeresebb üzletembere. Az Indexveszprém.hu-nak adott interjúban a nemrég elnyert Rozmaring díjról, a Rádió Jam-ről és a polgármester-jelöltségről mesélt.
Lézerfénnyel keltett ultrahang segítségével a mostaninál könnyebben lehetne azonosítani azokat a betegeket, akiknél a bőrrák valószínűsíthetően már az áttétes fázisba jutott. Ha az eljárás az emberi nyirokcsomómintákon is alkalmazhatónak bizonyul, akkor a jelenleginél gyorsabban meg lehetne választani a legmegfelelőbb kezelést.
A 80. Genfi Autószalon március 4-én nyit a nagyközönség előtt és 14-én zárja kapuit. Ha nem tud eljutni a helyszínre, nézze meg nálunk a legújabb autócsodákat!
Ma épp Nemzetközi Nőnap van, ámbár nagyon kevesen tudják ennek a napnak az eredetét. Sokan úgy vannak vele, hogy „már megint egy mondvacsinált ünnep, hogy a gyengébb nemnek megint alkalma legyen egy virágot, egy estét az étteremben stb. kicsikarni, nem elég nekem a főnök, a beosztott, a cég, a piac stb. helyzete…, még ez is.”
A Pannon Egyetem Karrier Irodája március 9-én tartotta az egyetemen a Dunántúl egyik legnívósabb álláskeresést segítő rendezvényét, a 2010. tavaszi Pannon Állásbörzét. Bár a gazdasági válság erősen érezteti hatását a munkaerőpiacon, a tavalyinál több multinacionális kiállító kínált karrierlehetőséget a nyelvtudással rendelkező gépészmérnök, villamosmérnök, informatikus és pénzügyi területen tanuló diákok számára Veszprémben.
Hétfőn lépett életbe a kormány hitelplafon rendelete, amelynek értelmében a jelzáloghitel aránya forinthitel esetében a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka, euróhitel esetében 60, más devizahitel esetében 45 százaléka lehet.
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -

