
Az előzetes tervekkel ellentétben nem a Kincsem Parkban, hanem a budapesti Körcsarnokban rendezik meg a Sose halunk meg című musical országjáró turnéjának első előadását.
Irány a budapesti Körcsarnok

Az előzetes tervekkel ellentétben nem a Kincsem Parkban, hanem a budapesti Körcsarnokban rendezik meg a Sose halunk meg című musical országjáró turnéjának első előadását.
Irány a budapesti Körcsarnok

Az előzetes tervekkel ellentétben nem a Kincsem Parkban, hanem a budapesti Körcsarnokban rendezik meg a Sose halunk meg című musical országjáró turnéjának első előadását.

Augusztusi nyeremények sorsolása és egész napos játszóház szeptember 4-én a Balaton Plazában. Gyere, és találkozz Te is személyesen a Barabás KC női kézilabda-csapat játékosaival!

Jótékonysági gálaest a nagyvázsonyi Szent István templom berendezésének megmentéséért szeptember 19-én Veszprémben.

A Ghymes együttes koncertjével és nagyszabású nyílt nappal várja a közönséget szeptember 10-11-én a Veszprémi Petőfi Színház. A kétnapos rendezvényen rengeteg programmal szórakoztatja a teátrum társulata a felnőtt és gyermek nézőket, érdeklődőket.

"Sportvágygerjesztő" rendezvényre készülnek a szakemberek, két olyan napot szerveznek, ahol mindenki sportágak tömegéből láthat ízelítőt.

Van olyan tévénéző, vagy rádióhallgató Magyarországon, aki ezt a dalt nem ismeri? Egy nemzedék mozi-élményének musical-változata nagy utazásra készül, Koltai Róbert rendezésében ezen az őszön. A Sose halunk meg című produkciót Veszprémben szeptember 19-én láthatja a nagyérdemű.
Balatonalmádiban a következő programok közül lehet választani a hétvégén:

A gasztronómiai és borturizmuson túl, egy olyan sajátos magyar termékkel gazdagodott a turizmus piaca, mint a pálinkaturizmus.
- Hirdetés -
- Hirdetés -
Veszprém: Petőfi Színház, Művelődési Központ, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Kabóca Bábszínház, HEMO, Balaton Pláza Mozi, Veszprém Aréna, Tourinform, Tourinform - Útitárs, Veszprémi 7 Nap programajánlója, Megyei Könyvtár, Pannon Egyetem
Balatonfüred: aktuális programok, Szabadidő és Konferencia Központ, Művelődési Központ
Balatonalmádi: Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár, Balatonalmádi Sporthorgász Egyesület,
Ajka: Térségi Információs Központ, Városi Könyvtár, Programajánló
Pápa: Művelődési Központ
Sümeg: Sümegi Vár
Tapolca: Vass Albert Könyvtár és Múzeum, Barlangfürdő
Zirc: 2009-es programok
Várpalota: Programajánló, Trianon Múzeum, Városi Könyvtár, Szindbád Kulturális és Szolgáltató Kht.
TV, mozi, színház, fesztivál, koncert, kiállítás...
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -
- Hirdetés -