Az előzetes tervekkel ellentétben nem a Kincsem Parkban, hanem a budapesti Körcsarnokban rendezik meg a Sose halunk meg című musical országjáró turnéjának első előadását.
Irány a budapesti Körcsarnok
A gondolat szépsége címmel nyílt világhírű művészek papírmunkáiból, grafikáiból kiállítás Veszprémben, az E.ON támogatásával.
Online videótéka - ez a Google legújabb ötlete arra, hogyan próbáljon több nyereséget kisajtolni az 1,65 milliárd dollárért megvett YouTube oldal működéséből. A reklámbevétel és a fizetős letöltési lehetőség tehát nem elég, a hollywoodi álomgyárra is szükség van.
Minden idők legnépszerűbb angol bokszolója, az Erzsébet királynő által lovaggá ütött Sir Henry Cooper látogatott el Birmingham-be, a Ford Transit születésének 45. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre, ahol egyébiránt a Ford bejelentette, hogy mintegy 1,5 milliárd Fontos környezetvédelmi célú beruházást hajt végre Transit-ot gyártó Southamption-i üzemében.
Úgy döntöttünk, összegezzük az idei nyár konyhai tapasztalatait, már ami a lecsót illeti.
Magasan képzett környezetvédők és szakemberek kutatócsoportja kelt útra június 19-én, hogy egy két hetes expedíció során feltérképezze a csehországi Jizera-hegység környezeti állapotát. A csapat az emberi környezetromboló tevékenység hatásait vizsgálta, és a kutatási eredményekből következtethető klímaváltozás következményeit tárta fel Észak-Csehország vizes élőhelyein. Az expedícióban részt vett Dr. Yuzhakova Tatiana, a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézetének adjunktusa is.
A múlt hónapban kihirdetett főiskolai, egyetemi ponthatárok után megindul a diákok rohama a bérlakás- és albérleti piacon. A kisebb vidéki egyetemvárosokban egyelőre nincs túl nagy mozgás. 30-35 ezer forintért már másfél szobás lakást lehet bérelni, akár a belváros környékén is. A tavalyi árak stagnálnak. A panel olcsóbb, de több a rezsi.