Kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat a Pápai Rendőrkapitányság nyomozást Adlbrecht Manuela linzi lakos és ismeretlen társai ellen.
A kemenesszentpéteri körzeti megbízott jó érzékkel figyelt fel egy a községben ingatlantulajdonnal rendelkező osztrák állampolgár furcsa szokásaira. Annak ellenére, hogy több gyermeket is nevelt, nem a családanyák megszokott napirendjét élte. Általában csak este érkezett meg, többnyire egy-egy nagyobb társaság élén, majd már reggel tovább is állt onnan. A kertet felverte a gaz, miközben a hétvégi ház villanyórája a tulajdonos távolléte idején is olyan ütemben pörgött, ami alapján elképzelhetetlen volt, hogy csak a hűtőszekrény lenne bekapcsolva. A rejtély megoldásán fáradozó rendőr belesett a mögé a telken felállított paraván mögé is, ami valamit takarni igyekezett az avatatlan szemek elől. Megdöbbenésére számos cannabis tövet fedezett fel, melyek természetes körülmények között növekedtek.
Július 9-én egy rendkívül alapos helyszíni szemle keretében tárta fel az igazságügyi botanikus szakértővel is megerősített szemlebizottság a bűncselekmény további tárgyi bizonyítékait. A régi típusú családi házba is bejutottak. Annak belseje egy átlagos nyaraló benyomását keltette, ha nem számítjuk az ott tárolt holmik rendezetlenségét. Ez alól az összkép alól egy helyiség képezett kivételt, amire annak lezártsága is felhívta a figyelmet. Itt a mesterségesen fenntartott klímát nem az ember igényeihez igazították, hanem egy egészen más éghajlathoz szokott növényéhez. Egyszerű, olcsó, de nagyon praktikus, házilagosan összeállított műszaki berendezés gondoskodott számos további cannabis növénynek egy külön e célra felállított sátoron belüli fejlődéséről. Ellátta azokat a szükséges mennyiségű és minőségű fénnyel, nedvességgel, tápanyaggal, valamint a benti levegőt is megfelelően áramoltatta.
A megtalált növények és a növekedésüket elősegítő technikai apparátust lefoglalták, biztosítva azokat a további szakértői vizsgálatokhoz. Adlbrecht Manuela feltehetően értesült az ügyében indult eljárásról, mert a házat azóta nem látogatja. Ellene az eljáró szerv elfogatóparancsot bocsátott ki.
A Pápai Rendőrkapitányság a (89) 313-011-es telefonszámon várja mindazok jelentkezését, akik a – képen látható – körözött személyt látták, vagy jelenlegi tartózkodási helyét ismerik.
Pápai Rendőrkapitányság









