Ajka 800 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kap az 1 milliárdos beruházás megvalósításához - jelentette be az ajkai Agora téren tartott sajtótájékoztatón a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
Pál Béla elmondta, a Közép- dunántúli Operatív Program „Leromlott vagy leromlással veszélyeztetett városrészek rehabilitációja” pályázatára beadott projekteket ún. brit városfejlesztési mintára kellett kidolgozni, amelynek keretében kötelező elemeket (lakó, városi, közösségi és gazdasági funkciók megerősítését szolgáló fejlesztések valamint a közszféra funkcióinak megerősítését szolgáló fejlesztések) is be kellett építeni a benyújtásra kerülő anyagba.
Schwartz Béla, Ajka polgármestere a sajtótájékoztatón a megvalósuló projekt részleteit ismertette. Kiemelte: a beruházás keretében egyszerre újulnak meg középületek, közterületek, lakóépületek. A vállalkozók és civil szervezetek bevonásával kezdődő fejlesztések sorában megújul a szabadidő központ színházterme, hőszigetelésre és nyílászáró cserére vár a polgármesteri hivatal homlokzata, megújul több üzlet homlokzata, az érintett területen új szökőkút, világítás, játszótér is készül. A polgármester elmondta továbbá, hogy a városrehabilitációs pályázat keretében közösségi programokat, képzéseket és rendezvényeket is tartanak majd az akcióterületen élők és városlakók részére.

A fejlesztés megvalósítása 2011. áprilisáig tart.










ajánlom ezt a honlapot! Ajka rehabilitációját egy nemzetközi, városépítészeti körökben nagyon nívós pályázaton "találták ki".
Bár csak Veszprém rehabilitációja csak egy országos tervpályázatot kapott volna.
Igazat szólsz Béla elvtársam - helyesel Pál elvtárs, nagyot sóhajtva: hej, akkoriban én még a jelentéseimet írtam Orenburgból, mint a gátzvezeték építő munkások közé kiküldött "kultúrfelelős".
Látod, Béluskám, most meg avatunk, átadunk, szalagot vágunk, dőzsölünk, jól élünk - mi változott? Semmi. Ha csak az nem, hogy most azért mi jobban élünk. S ebben maradtak.