2,8 millió euróból 22 ezer négyzetméteres aszfaltozott parkolóhelyet építettek a három C-17 Globemaster típusú szállítógép számára a pápai repülőtéren. A projekthez tartozik még egy jégmentesítő folyadékot összegyűjtő és kezelő berendezés, valamint egy később elkészülő üzemanyagtöltő rendszer is. Az új parkolónak köszönhetően több a hely a repülőgépek berakodásához és a karbantartásához.
"Ez fontos mérföldkő a SAC számára. Noha hivatalunk számos más infrastrukturális projektet is levezényelt a pápai légi támaszponton, az állóhely megépítésének van a legnagyobb hatása a C-17-es repülőgépek működésére" - közölte Gunnar Borch, a NATO légi szállítást igazgató hivatalának (NAMA) főigazgatója.
Magyarországot Jakab Ferenc ezredes, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi parancsnokságának logisztikai főreferense képviselte a keddi ünnepségen.
A közlemény szerint az új parkolórámpát az Uvaterv tervezte és a Strabag építette. A terveket 2009 márciusában rendelték meg, az építkezés pedig idén január 22-én fejeződött be.
A parkolóhely a meglévő felszerelések kiegészítéseként épült meg, a világítással és az aszfaltfestéssel együtt. Az új, jégmentesítő folyadékot gyűjtő és kezelő berendezést úgy tervezték meg, hogy megfeleljen a környezetvédelmi előírásoknak.
A SAC program három éve indult, hogy a résztvevő országok teljesíteni tudják stratégiai légi szállítási követelményeket, amelyek saját - nemzeti - feladataikból, valamint a NATO-, EU- és ENSZ-missziókból adódnak. Az első C-17-es szállítógép 2009 júliusában érkezett meg a pápai légi bázisra, a második szeptemberben, a harmadik - amellyel teljessé vált a flotta - októberben.
forrás: inforadio.hu
foto: honvedelem.hu











