A munkámhoz fontos hangfájlt akartam átküldeni a telefonomról a laptopomra, de sajnos sehogy sem ment, mert az adatkábel nem volt nálam, a memóriakártyák mérete nem egyezik, a laptop pedig nem érzékeli az infravörös és bluetooth jeleket.
Ezért a telefonomról küldtem egy e-mailt a saját címemre. Küldés közben vettem észre, hogy nem is jó fájlt, hanem egy nagyobb, majdnem 40 megabájtos fájlt csatoltam. Mindegy, gondoltam, később annak is hasznát vehetem. Először az bosszantott, hogy a fájl meg sem érkezett az e-mail címemre, mivel ekkora adatot a levelező rendszerek nem képesek fogadni. Azt a fájlt, amit eredetileg küldtem volna, már meg sem próbáltam postázni. A küldés után pár perccel aztán jött egy SMS:
Tájékoztatjuk, hogy ügyfélszintű forgalma elérte az ASZF-ben meghatározott magas forgalmi limitet. További teendőkről SMS-ben informáljuk. Üdvözlettel: Pannon
Bementem a Pannon ajkai irodájába, ahol elmondtam, hogy küldtem egy e-mailt egy csatolt fájllal. Kérdeztem, hogy emiatt kaphattam-e az SMS-t. Az ott dolgozó úriember kiszámolta, hogy nagyjából 55 ezer forintot ért az a csatolt fájl, amit elküldtem, mivel a tarifámban 10 kilobájt 13 forintba kerül. Azért korlátozzák a kimenő hívásokat, mert ekkora és ilyen hirtelen adatforgalomnál feltételezik, hogy ellopták a telefonom. Mondanom sem kell, hogy majdnem lefordultam a székről. Kilobájtokra lebontva nyilván ennyit ér az az e-mail. De kérdezem én: ki az, aki tudja, hogy egy 2-3 perc alatt elküldött e-mail 55 ezer forintba kerül? És hogy van az, hogy a Pannon nem kontrollálja, hogy mekkora e-maileket küldhetnek a telefonokról? Bele se merek gondolni, hogy mi történik, ha egy kétszer-háromszor (esetleg tízszer!!!) nagyobb fájlt csatolok az e-mailhez. Nyilván az is ugyanígy elindult volna az éterbe, és ugyanígy nem érkezett volna meg, hiszen ekkora fájlt a levelező programok nem képesek fogadni.
Ezt követően telefonáltam az ügyfélszolgálatra, és mondtam, hogy bármilyen személyes adattal, jelszóval hajlandó vagyok igazolni, hogy nem lopták el a készüléket. Én használom és nem volt róla tudomásom, hogy egy e-mail ekkora bonyodalmat okozhat. Elmondták, hogy ez nem így működik. Tájékoztattak róla, hogy a számlámon valóban volt egy nagyjából 55 ezer forintos adatforgalom, és ha 24 órán belül nem fizetem ki, akkor kikapcsolják a kimenő hívásaimat. Kérdeztem, hogy részletfizetésre, halasztásra nincs-e mód, azt a választ kaptam, hogy ha számla lenne, akkor fizethetnék részletre, de mivel ez egy ún. beszélgetési előleg, így egyben kell befizetnem, ezzel igazolva, hogy a telefont nem lopták el.
Hamarosan jött egy ezt megerősítő SMS is:
Ügyfélszámán magas forgalmat észleltünk, 24 órán belül kimenő hívásait felfüggesztjük. Információ a beszélgetési előleg befizetéséről: 1220, 0620/2000000. Pannon
Az ügyfélszolgálatnak írtam egy levelet, amiben kértem, hogy hadd fizessek részletre, és ne kapcsolják ki a kimenő forgalmamat, mivel a telefon számomra fontos munkaeszköz. Hiába hivatkoztam arra, hogy korábban soha nem használtam a telefont e-mail küldésre. Azt is hiába kérdeztem, hogy ugye nem gondolják komolyan, hogy 55 ezer forintért szándékosan küldök e-maileket, amikor az eddigi legnagyobb számlám sem érte el ennek az összegnek a felét. A válasz folyamatosan az volt, hogy a szerződés és a szabályzat nem teszi lehetővé nem hogy a díj mérséklését, de még a részletfizetést sem.
Tisztában vagyok vele, hogy a szerződés rendelkezik az ilyen esetekről, bár nem értem, hogy a Pannon milyen jogon tiltja le a beszélgetéseimet, ha nekik semmi kárt nem okoztam. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a cég a reklámjaiban a telefonok minél szélesebb körű kihasználására buzdít, de egy ilyen esetben teljesen rugalmatlanul viselkedik. Szomorú vagyok, hogy a két évre aláírt hűségnyilatkozatom – ami most megakadályozza, hogy mérgemben szolgáltatót váltsak – és az, hogy mindig rendesen fizettem a számlákat, semmit sem jelent a cég számára.
Az eset pár nappal Karácsony előtt történt. A kimenő forgalmamat kikapcsolták. Így természetesen egy ismerősöm, barátom karácsonyi vagy szilveszteri üzenetére sem tudtam válaszolni. De legyünk pozitívak: amíg fel van függesztve a kimenő forgalmam, és nem tudom végezni a munkám, addig legalább nem növelem tovább a telefonszámlám… Azt mondjuk nem értem, hogy ez miért jó a Pannonnak.
Az e-mail elküldése természetesen az én hibám, mondhatni: az én hülyeségem volt. Hangsúlyozom: nem állítom, hogy törvénysértés történt. Azt azonban igen, hogy a cég bátran ajánlgatja a lehetőséget az ügyfeleknek, a felhasználás feltételeiről azonban maximum az „apróbetűs részben” tájékoztat. A levelet azért írtam, hogy felhívjam azok figyelmét, akik esetleg hozzám hasonlóan keveset használják a telefonjukat internetezésre, hogy körültekintően küldjenek e-maileket.
Mivel minden előfizetőnek lehetősége van évente egyszer részletfizetést kérni, ezért most meg kell várnom, amíg a „bírság” a számlával együtt megérkezik a címemre. Kíváncsi vagyok, hogy a részletfizetés kérvényezése után mikor sikerül visszakapcsoltatni kimenő forgalmam.
Ezek után nem nagyon csodálkozom, hogy tavaly a Pannon bukta a legtöbb fizető ügyfelet.
Csicsics Richárd (
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
)












Az a baj, hogy a mobil szolgáltatók azoknak is bekapcsolják az adatszolgáltatást, akik azt nem is kérték, és nem is szokták használni. Ilyenkor a legdrágább tarifát alkalmazzák. Azoknak, akik előre tervezik az internetezést, lehetőségük van ennek az összegnek a töredékéért korlátlan havi adatforgalmat vásárolni.
Szerintem meg kellene változtatni ezt a gyakorlatot, és csak megfelelő információ után és normális díjért nyújtsanak szolgáltatást.