Tisztelt Szerkesztőség!
Heti ingázóként a hétvégéket Veszprémben töltöm. Ismerem tehát jól a város – jórészt földrajzi adottságokból fakadó – közlekedési nehézségeit, de bizony van közöttük olyan is, amelyik következetes várospolitika keretében megoldható lenne.
Budapest (Székesfehérvár) felől érkezve a forgalom nagy többsége áthalad a MOL-kút utáni, a belső körgyűrűs kereszteződésnél telepített lámpánál. Csúcsidőben nagyon gyakori a hosszú kocsisor, a várakozás, bár a lámpa rugalmas vezérléssel igyekszik ezt több-kevesebb sikerrel lekezelni. Sokkal bántóbb, és érthetetlenebb ez a helyzet este, éjjel, hajnalban. Hétfőnként fél 5-5 körül indulok Budapestre, és igen gyakran ott állok a belső körgyűrűnél a balra kanyarodásra várakozva 2-3 percet is anélkül, hogy bármilyen irányból egyetlen jármű is áthaladna a kereszteződésen. A problémát tehát a lámpa életszerűtlen, rossz beállítása okozza. Törvénytisztelő állampolgárként elfogadom, hogy ebben a balesetveszélyes kereszteződésben nem szabad éjszakára kikapcsolni a jelzőlámpát. Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy a városban örvendetesen, és hatásosan szaporodó körforgalmak erre a kulcsfontosságú kereszteződésre nem terjednek ki.
A városban tudomásom szerint tartja magát az a suttogó propaganda, hogy a kereszteződésben ingatlannal rendelkező, nagy érdekérvényesítő képességű család akadályozza meg ezt a megoldást, én azonban nem hiszem el, hogy erre nem lehetne megoldást találni. A mielőbbi kibontakozás reményében, sok autós, buszos, taxis stb. támogató véleményét, és egy alakulóban levő aláírásgyűjtési akciót is a vélemény mögött tudva:
Üdvözlettel:
Soós Lőrinc ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
Válasz
Schmidt István a Veszprémi Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Irodájának vezetője az Indexveszprém.hu kérdésére elmondta, hogy a kereszteződés már régóta okoz fejtörést az önkormányzatnak. Sokan nem tudják, hogy a Csolnoky úton haladók elsőbbséget élveznek a Budapesti úton érkezőkkel szemben, így a lámpák kikapcsolása a balesetek kockázatával fenyeget. Természetesen a legjobb megoldás egy körforgalom kialakítása lenne, ami azonban nem fér el a területen, ahhoz ugyanis lakóingatlanokkal és zajvédő fallal borított területet kellene kisajátítania az önkormányzatnak.
A városfejlesztési iroda a 2010-es költségvetési koncepcióba javasolt egy tanulmánytervet, amely vélhetően felkínálna több alternatívát a csomópont közlekedési problémájának megoldására. Nagy a valószínűsége azonban, hogy ennek a tanulmánynak a költségei nem férnek bele a 2010-es esztendőbe, főleg mert egy jelenleg működőképes kereszteződésről van szó – tájékoztatott Schmidt István.












Pedig volt itt másképp is, volt itt gyors ciklus éjszaka, érzékelővel kombinálva. A megoldás itt nem pénz kérdés hanem odafigyelés és ne ködösítsen Schmidt István Úr, hanem nevezze meg ki a felelős a lámpa beállításáért és ha Ő is tudja, hogy így nem jó akkor intézkedjen róla hogy átállítsák esetleg egy nyilvánosságra hozott időpontig. Ha viszont szerinte ez így jó akkor a veszprémi közlekedők elé tárhatná szakmai érveit.
Na de, tényleg ennyire súlyos probléma ez? A város közlekedésének legfontosabb problémája?!?
Nincs egy kicsit túldimenzionálva ez a kérdés?
Mikor lesz már ennek vége?
kérem intézkedjen!
Ha a tanulmányterv a 2010-es költségvetésbe nem fér bele, javaslom a Szép-Sturcz tervezőpáros felkérését, akik tériítés nélkül bizonyára erre a helyszínre is szívesen adnak ötleteket.
Ha ennyire nincs pénz, akkor miért pazarlunk a belvárosban??
1. A város illetékes vezetőitől elvárható lenne a perspektívikus gondolkodás. Ezért a kereszteződés jelenlegi működőképességével érvelni nem szerencsés. Egyrészt azért, mert már ma is csak korlátozottan igaz, másrészt a város fejlődésével, a
motorizáció és az idegenforgalom bővülésével még kevésbé lesz az.
2. Semmit nem mond a rövid távon, a lámpák jobb beállításával kapcsolatos lehetőségekről, városi tervekről, netán lépésekről.
3. Egyébként a nyilatkozat korrekt, de ennél a helyzet megoldása többet igényel.